~Mellie*

Sziasztok drágaságok!

Két hiper-szuper fontos dologgal jelentkezem. Ami sajnos még nem új rész. DE, az is épülget szépen. :)
Ami miatt itten fárasztalak titeket annak oka az, hogy ÚJ design található az oldalon a saját egeremmel készítettem, és nem vagyok rá büszke. De remélem, hogy nektek azért jobban tetszik. 

• Hamarosan felkerül a szereplők menüje is (jövő héten), ahol bővebb információkat olvashatsz a történetben fellépő egyénekről.

Szintén fontos, hogy szeretnénk kérni, hogy jelezzetek vissza, hogy kinek mennyire tetszik a történet, mert csak így tudunk fejlődni.

• Most pedig -direkt a végére hagyva- itt a blogunk első számú TRAILER videója, szintén saját készítés.

Ez később le lesz cserélve, de még nincs meg a rendes szerkesztő-programom (videó), addig be kell érni ezzel.:$

Prológus II.

 Nem rizsázok, meghoztam a történet másik szálán függő prológust is. Reméljük tetszeni fog majd a történet is. És kérünk titeket írjatok és értékeljetek is, mert sokat jelent!
xoxo, Mellie*

~ Csalódtál már valakiben életed során? Én igen. Rengeteg emberben. Vetélkedőt lehetne rendezni, kiben a legnagyobbat. Vagy talán mégsem fog kelleni... Talán tudom a választ a kérdéseidre. Talán médium vagyok...

Valójában csak egy tinédzser vagyok, aki Cheshire határain belül éli mindennapjait. Január van, és mindezek mellett borzalmasan hideg. Persze ez kit érdekel? A teljes bezsongás a legjobbjaim közé tartozik. Hogy miért vagyok ilyen interaktív kedvemben? Februárban van a születésnapom, amit idén úgy ünneplünk, hogy itt lesz az apukám is. Nem csak a barátaim, és a családom. Itt lesz végre az igazi apukám! Ez nekem nagyon nagy szó. Mikor hallottam utoljára felőle? 7 éves koromban? Talán..

- Harold kelj fel! Lent vár Emilie - kopogtatott be anyám az emeleti szobámba. Lassan kikászálódtam az ágyból, nagy szenvedés után pedig elértem a fürdőszobát is. A tusolás nem sok idő telt, hiszen ezzel mindig gyorsan kész vagyok. Viszont ott van a fogmosás, az öltözés és a hajam beállítása, amiket időtlen időkig képes vagyok tökéletesíteni. Nem, nem a barátnőm miatt. Milly úgy szeret, ahogy vagyok, ami persze kölcsönös. De ez nem jelenti azt, hogy nem adok magamra. Sosem voltam a népszerű fajta srác, a fiúk alig barátkoztak velem, így örültem amikor Milly-t az ég az utamba söpörte. Egy éve költöztek a városba, és nagyon egyedül volt, amikor megismertem. Szegény egy padon ücsörgött tök egyedül, és felhúzott térdekkel bámult maga elé, tök mereven. Félelmetes volt. Muszáj volt neki segítenem. Az azt követő héten pedig már kezdődött is a gimnázium, ahol röpke pillanatok alatt mindenki teljesen megszerette a lányt. Mondjuk ki ne tenné ezt egy olyan emberrel, aki vigyorogva, teljesen átázva kezd el neked boci-boci tarkát énekelni, csak mert vízfoltos a nadrágja a combjánál..?! Igen. Ez az én barátnőm. És bátran felvállalom.

Lefelé sétáltam a lépcsőkön, amikor meghallottam Gemma hangját. Ő a nővérem.
- Szerintem tuti ki fog akadni. Talán nem most kéne neki elmondanod...
- Ki fog kiakadni? - néztem szét ártatlanul, amint leértem a földszintre. Emilie és Gem a kanapén ültek, egymással szembe fordulva és beszélgettek. Amikor meghallották a hangomat riadtan(Gemma) és mosollyal(Emilie) néztek fel rám.
- Átvettek Londonba - mondta barátnőm mosolyogva.
- Hát ez... nagyszerű - próbáltam a hangomba is némi életet csempészni.
- Ne már Haz! Egész idekerülésem óta ezért küzdöttem - nézett rám. - Ne mondd, hogy haragszol rám; kérlek!
- Dehogyis haragszok! Ne hülyéskedj Milly. Ez volt a legnagyobb álmod, és most teljesült. Gratulálok - mosolyogtam rá. Tudtam, hogy ezért még hatalmas harcokat fogunk vívni, mind egymással, mind önmagunkkal, de ez a helyes ha Emilie-t nézem, már pedig őt kell.

~'×-×'~

Egy évvel később...

Hát itt állok most. El sem hiszem...
Amikor elengedtem Őt, azért tettem, mert azt hittem így a helyes. Nem gondoltam bele, hogy mik történhetnek majd ott. Nem vettem figyelembe, hogy a történetünk másképp is alakulhatna, nem csak ahogy azt mi elterveztük. Egyáltalán mi, hogy terveztük?!
Pontosan négy hónappal azután, hogy elengedtem őt, kaptam egy telefonhívást. Az egyik londoni klinika volt az. Millie öngyilkos lett. Nem.. Nem tudtam miért tette. Mai napig nem tudom. Ötletem sincsen. Azt tudom, hogy fáj ezen agyalnom. Fáj a hiánya. Fizikailag. De mindezek mellett sóvárgok utána. Nagyon. Kerek nyolc hónapomba tellett újra összeszedni magam annyira, hogy kimerészkedjek a sírjához. Sajnos a temetésén sem voltam. Igen, itthon temették Őt el. Tudom, hogy most valószínűleg az jár a fejedben, hogy mekkora egy szemét vagyok, hogy nem voltam ott, amikor utolsó útjára ment. De mentségemre szóljon, hogy én csak.. csak képtelen voltam rá. Képtelen voltam látni őt. Látni, ahogy a teste élettelen, látni, hogy azon a csodálatos arcán sosem lesz újra az a játékos vidám mosolya, ami mindig ott vakolt, amikor vele voltam. NEM. Erre én képtelen voltam. Nyolc hónap után pedig az első utam ide vezetett. Számtalanszor fordult meg a fejemben az öngyilkosság gondolata, de mi értelme lenne?! Sosem hittem a túlvilágban vagy Istenben. Most sem teszem. Milly halála csak megerősített abban, hogy küzdenem kell. Már nem csak magamért. Ez már vérre megy. Ez már kettőnkért megy.

~ Akkor még így volt.

Ma meg már tudom, hogy 

tévedni emberi dolog...

Prológus

Sziasztok!Ez az én prológusom remélem tetszeni fog!A visszajelzéseket várom.Nem vagyok profi sőt, még írónak se mondanám magam, tudom hogy a munkám nem egy nagyszerű dolog, de igyekszem!;)
Puszi,Wiwii.xx

~Hanna szemszöge~


Száz éve rettegek, félek a találkozástól.Hosszú ideje nem láttam őt, nem merek a szemébe nézni. Én tettem azzá, én tettem egy szörnyé, olyanná mint amilyen én vagyok.Ő a testvérem, a gyávaságom úrrá lett rajtam, nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Az 1900-as években együtt nevettünk, jártunk bálokba, minden más volt, minden sokkal szebb, jobb. Ez a múlt, a jelen számomra folyamatos rettegés. Üldöznek és csak egy ember tudna megvédeni, nem más, mint Zayn ő az egyetlen aki segítene rajtam.116 éves kamasz lány vagyok, ezt nem mindenki mondhatja el magáról, 99 éve vagyok vámpír, ebből legalább 50 évet meneküléssel töltöttem. Egy igazi ragadozóvá váltam, a vér illata nagy hatással van rám. Mikor megérzem az ízét, az olyan, mintha a mennyben lennék, a csúcson, mámoros érzés tölt el, nem bírok leállni. Én se akartam ezt, csak úgy megtörtént akaratom ellenére, próbáltam kontrolálni magam de nem ment, én változtattam át őt, azt a személyt akinek sose akartam ártani. Ő megérdemelt volna egy normális életet, de én nem..

~1917~

- Hanna állj le most! - szólt Zayn miközben hátrált.
Még utoljára megpróbáltam kontrolálni magam, egy kis emberség maradt bennem, azzal küzdöttem a vámpír énemmel. A szörny győzött. Az éhség úrrá lett rajtam, nem a testvéremként tekintettem rá, nem Zayn állt előttem hanem a vacsorám, vagyis állt volna, ha nem futott volna el.
- Semmi esélyed! De szeretem a műsoros étkezést - elmosolyodtam majd érzékszerveimet használva, kerestem a bátyámat.
Nem rossz egy amatőrtől - gondoltam, majd az egyik fa mögött rátaláltam. Mély levegőt vettem majd tekintetemet a rémült fiúra irányítottam - innentől már nincs megállás, sőt eddig se volt. Lassan közeledtem felé, szemem elsötétedett, agyaraim csak úgy csillogtak a holdfényben.
- Ez nem te vagy! - nézett rám könnyektől csillogó szemekkel.
- Ó, dehogynem! - majd beleharaptam a nyakába.
Éhségemet nem csillapítottam, minden porcikám ellenállt, de elengedtem. Nem ölhetem meg! Nem vagyok gyilkos! Szinte már haldokolt, beleharaptam az ütőerembe, majd a szájához tettem. Megitattam a véremből, majd elájult, én pedig hazavittem.
Egész éjjel virrasztottam mellette, hogy fel kel -e, vagy már késő és ténylegesen megöltem az egyetlen olyan családtagomat, aki még szeret.